Vadászati világkiállítás - Az állatvédelem és a vándormadarak kerülnek reflektorfénybe szombaton

Gazdaság, 2021.10.09

Pénteken csaknem 40 ezren látogattak el a világkiállításra, amivel a központi helyszín, a megújult Hungexpo látogatottsága már átlépte a 370 ezret, az országos programsorozaton pedig már több mint 1 millió 120 ezren vettek részt - közölte a világkiállítás sajtóirodája az MTI-vel.

Kiemelték, szombaton az állatvédelem és a vándormadarak világnapja kapja a főszerepet az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon.

A sajtóiroda tájékoztatása alapján hétfőn folytatódó Fátyol Iskolaprogram első két hetében csaknem 38 ezer diákot láttak vendégül a világkiállításon, a regisztrált diákok száma pedig meghaladja a 60 ezret.

A Jószolgálati Programban a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek, valamint a Civilút Alapítvány nehezítettséggel élőket támogató együttműködő partnereinek csoportjai előzetes regisztrációt követően díjmentesen látogathatják a világkiállítást, és eddig több mint 1500 belépőt igényeltek a program keretében - olvasható a közleményben.

A szervezők a Hungexpóra érkezőknek továbbra is javasolják a közösségi közlekedés használatát és az elővételes jegyvásárlást.

A B és E pavilonban folytatódik a legnagyobb hazai agrár-mezőgazdasági vásár, az OMÉK. A rendezvény a világkiállításra szóló jeggyel látogatható.

Az E pavilonban Kovács Lázár séf látványkonyhájában ismét vadgasztronómiai különlegességek készülnek.

A B pavilon színpadán 11 órától 19 óráig meseolvasás, a Heveder Banda koncertje, partiumi néptáncelőadás és divatbemutató, végül pedig székelyföldi zenészek szórakoztatják az érdeklődőket.

Az A pavilonban, a World Conservation Forum színpadán Állatvédelmi Napot rendeznek, aminek nyitó előadását 11 órakor Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos tartja.

Napközben a legaktuálisabb témák szerepelnek a napirenden, például a zoomuzikológia (Fekete Sándor György), a veszélyes kutyák rehabilitációja (Daróczi István és Sándor Ferenc Alex), valamint az állat- és emberbántalmazás összefüggései (Vetter Szilvia), de hallható lesz egy beszélgetés a zoofíliáról (Kapin Richárd) is.

A nap zárásaként a vegán állatvédelem és a vadászat "nézeteltéréséről": a vadászat létjogosultságáról, az ember szükségleteiről, az egyes vadászati módszerekről és a kilőtt kóbor állatokról beszélget Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon Alapítvány szóvivője és Csejtei Tamás, a Fishing & Hunting csatorna vadászati igazgatója.

A nemzetközi pavilonban, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) standján a Vándormadarak Világnapja (WMBD) alkalmából 11 órától beszédet mond Marghescu Tamás, a CIC vezérigazgatója és Magyar Gábor, a világkiállítás szakértője, Jacques Trouvilliez, az AEWA főtitkára pedig videóüzenetben köszönti az esemény résztvevőit.

Delelőtt 11 óra 30 perctől az újkori magyar solymászatról hallhatnak előadást az érdeklődők. A Vándormadarak Világnapja az AEWA kezdeményezése, amely a vándormadarakra és a védelmükre irányuló nemzetközi együttműködés szükségességére kívánja felhívni a figyelmet - olvasható a közleményben.

A D pavilonban 10 óra 30 perctől és 14 órától véreb-, illetve angol véreb mesterkurzus kezdődik. 11 óra 30 perctől a Tüskevár színpadi adaptációjával, míg 13 óra 30 perctől vadászkürt bemutatóval várják a látogatókat.

A szombati Vadász talk show vendégei 15 órától Csejtei Tamás, a Back II Black basszusgitárosa, a Fishing & Hunting csatorna vadászati igazgatója és Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a világkiállítás nagykövete lesz. A D pavilon műsorát 16 órától divatbemutató, 17 órától pedig Hungarikum Gálakoncert zárja.

A Kincsem Parkban 11 óra 30 perctől ismét látványos lovas-, agarász-, elöltő fegyveres-, solymász- és íjászbemutatókat tartanak.

A hagyományos vadászati módok bemutatói folytatódnak az F pavilonban, ahol az érdeklődők továbbra is kipróbálhatják az íjászatot és az elöltöltő puskával való lövést.

A világkiállítás vidéki helyszínei közül Bőszénfán 10 órától interaktív vadasparki vadetetés és fogatos szarvasnézés indult.

Kaszón, a Vadasparkban ugyancsak 10 órakor kezdődött a trófeaszemle és az erdei családi nap, valamint a Tacskó Európa Kupa.

Somogy megyében, a Nagysalléri Gazdálkodási és Turisztikai Központban Trófeák és vigasságok jelszóval családi napot rendeznek a Lábodi erdőben.

A trófeaszemlével, Hubertus misével, vadászati és helytörténeti kiállítással, továbbá omnibuszos túrával színesített programok 11 órától kezdődnek.

Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeumban 10 órakor vette kezdetét a Vadászati Kultúra Ünnepe és a tizedik alkalommal megrendezett Festetics Trófeaszemle.

Délelőtt lesz a világ egyik legrangosabb vadászati díja, a Conklin-díj átadása, emellett a Festetics Kulturális Örökség-díj, a Vadászati Kulturális Egyesület fennállásának 30. évfordulója alkalmából odaítélt kitüntetések és a Vadászkamara Aranyérmének átadása, továbbá ünnepélyes vadászavatás is.

Vásárosnaményban a helyi regionális vadásznap, továbbá gímszarvas és dámszarvas trófeamustra 10 órától Hubertus-vadásznapi hálaadással kezdődött.

A megnyitón beszédet mond Kásler Miklós miniszter, Kovács Zoltán kormánybiztos és Jámbor László, az OMVK elnöke.

Szilvásváradon harmadik napjához ér a FEI Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága, 9 órakor kezdődött a díjhajtó döntője.

Emellett tovább zajlanak az Országos Huszártalálkozó programjai is. 19 órától Nimród vadászai - Hunor és Magor csodálatos vadászata címmel tradicionális vadász bemutató és országos huszártalálkozó kezdődik a Fedeles Lovardában.

Révfülöpön, a mólónál folytatódik a IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny. 10 és 19 óra között várja a látogatókat az Óriás pontyok arcképcsarnoka című fotókiállítás is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!