Váratlanul jól teljesített a tavalyi negyedik negyedévben a román gazdaság, amely 5,3 százalékkal nőtt

Gazdaság, 2021.02.16

Váratlanul jól teljesített a román gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben, amikor a harmadik negyedévhez mérten 5,3 százalékkal gyorsult, így tavaly egész évben a román bruttó hazai termék (GDP) csak 3,9 százalékkal esett vissza, ami jobb a román kormány és elemzők valamennyi korábbi várakozásánál.

A román országos statisztikai intézet keddi gyorsjelentése szerint éves összevetésben a negyedik negyedévi GDP a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal csökkent 2019 negyedik negyedévéhez mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a zsugorodás 1,7 százalék volt a vizsgált időszakban.

Éves összevetés szerint 2020 első negyedévében a román gazdaság még 2,4 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint 2019 első negyedévéhez mérten, második negyedévben 10,3 százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány által elrendelt szigorú vesztegzár miatt, a harmadik negyedévben 5,7 százalékos csökkenést jegyeztek fel. A szezonális és naptárhatással kiigazított értékek szerint az első negyedévben 2,6 százalékos növekedést jegyeztek fel, majd a másodikban 10,2 százalékos visszaesést, a harmadikban 5,6 százalékos csökkenést az előző év azonos időszakához mérten.

Negyedévenkénti összevetés szerint a román GDP a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint tavaly az első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt 2019 utolsó negyedévéhez mérten, majd a második negyedévben 12,2 százalékkal csökkent, míg a harmadik negyedévben 6,1 százalékkal nőtt.

A járvány elején a román elemzők akár 7-8 százalékos gazdasági csökkenésre is számítottak 2020 egészére. Az Európai Bizottság a múlt héten közzétett becslésében 5 százalékos román GDP-csökkenést valószínűsített a tavalyi évre. A román kormány január közepén közölte, hogy a tavalyi évre 4,4 százalékos gazdasági csökkenésre számít, így a statisztikai intézet által közölt 3,9 százalékos csökkenés felülmúlja az összes várakozást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!