Varga Judit: a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek

Gazdaság, 2022.07.05

A következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek, ebben pedig az Igazságügyi Minisztériumnak mint szakmai irányítónak kiemelt szerepe van - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán kedden.

Varga Judit a Facebookon közzétett bejegyzésében jelezte: a fogyasztóvédelmi politika új irányairól tartott előadást Salgó László közigazgatási államtitkár és Kupecki Nóra helyettes államtitkár kíséretében kedden a kormánymegbízottak értekezletén.

A következő négy év fogyasztóvédelmi politikáját négy pillérre alapozva alakítják át - közölte a miniszter.

A fogyasztóvédelemnek felhasználóbaráttá és minden ember számára könnyen elérhetővé, közelivé kell válnia - jelezte.

Választ kell adni a digitális világ kérdéseire és megfelelő jogi megoldásokat kell találni a technológiai fejlődés árnyoldalaira. Meg kell védeni az online térben is a magyarokat, a magyar fogyasztóvédelemnek meg kell érkeznie a XXI. századba - hangsúlyozta Varga Judit.

Kiemelte, hogy az alaptörvényi garanciákat a fogyasztóvédelemnek is érvényre kell juttatnia, biztosítani kell a gyermekek zavartalan fejlődését, nem hagyhatják, hogy bújtatott ideológiai és szexuális propaganda áldozatává váljanak.

Egységes joggyakorlatot kell kialakítani a fogyasztóvédelem területén működő szervezeteknek, hivataloknak, ezért létrehozzák a Fogyasztóvédelmi Kerekasztalt - ismertette az igazságügyi miniszter.

"Hajrá, cselekvő magyar fogyasztóvédelem!" - írta bejegyzésében Varga Judit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!