Varga Judit: a szaktárca törekszik a jogi versenyképesség erősítésére

Gazdaság, 2019.12.12

Magyarország jogi versenyképességének további erősítésére törekszik az Igazságügyi Minisztérium (IM), emellett azon dolgozik, hogy a hazai vállalkozások előremutató, innovatív, digitális változásokhoz alkalmazkodó modern polgárjogi szabályozás keretében működhessenek, az európai szabályozást követve, adott esetben annál is magasabb színvonalon - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) csúcstalálkozóján, Budapesten.

A miniszter előadásában kiemelte, hogy a szaktárca az elmúlt időszakban számos olyan intézkedést vezetett be, amely a versenyképesség növelését szolgálta. Példaként említette többek között azt, hogy az állam a jövőben ingyenes céginformációs szolgáltatással segíti majd a vállalkozások működését. A cégnyilvántartás fontosságára tekintettel fejlesztésére folyamatos figyelmet fordítanak. Emellett új cégtörvény megalkotásán dolgoznak, amelynek központi vezérgondolata, hogy az államnak a cégek alapításába és belső működésébe csak a legszükségesebb mértékig kell beleszólnia, azonban a jelenleginél hatékonyabban kell fellépnie a jogszabályellenesen működőkkel szemben. Figyelmet érdemel az is, hogy olyan általános ügyintézési portált hoznak létre, többek között cégügyeket lehet intézni - sorolta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!