Varga Mihály az MGYOSZ elnökségével egyeztetett

Gazdaság, 2018.11.08

Varga Mihály pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökségével tárgyalt - közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.

A miniszter a közlemény szerint a találkozón elmondta, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén folytatódnak a bértárgyalások, a kormány célja pedig továbbra is az, hogy a jövő évi minimálbérek emeléséről a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek állapodjanak meg.

A béren kívüli juttatások átalakítását érintő felvetésekről kifejtette: a kormány szándéka, hogy a magyar munkavállalóknak inkább a keresetük emelkedjen, ne utalványokban kapják fizetésük egy részét, ehhez pedig egy egyszerűbb, a pihenést, rekreációt támogató cafeteria-rendszerre van szükség.

A pénzügyminiszter közölte, a hatéves bérmegállapodást folytatni kell, hiszen 2016-ban egy érzékelhetően eredményes egyezség született a kormány és az érdekképviseletek között. Ez stabilitást és kiszámíthatóságot adott a munkából élő emberek és a munkaadók számára is - mondta Varga Mihály.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!