Világgazdaság - Palkovics: hazánk lehet az alternatíva a német hadiipari cégeknek

Gazdaság, 2021.09.24

Mozgolódnak a német és az osztrák hadiipari vállalatok, mert nem érzik biztonságban a működésüket, ebből a szempontból is meghatározó lehet a vasárnapi németországi választás végkimenetele - mondta Palkovics László a Világgazdaság pénteki számában megjelent interjúban.

Az innovációs és technológiai miniszter szerint Magyarország jó alternatíva lehet ezeknek a cégeknek kapacitásbővítéseik megvalósítására. Kitért arra, hogy izraeli és amerikai védelmi ipari érdekeltségek is beléphetnek a hazai piacra, cserébe a kormány olyan jogi környezetet kínál az Európai Unión belül, amely egyszerűsíti és gyorsítja az állami exportengedélyek kiadását.

A kínai Fudan Egyetemml kapcsolatban kijelentette, hogy az nem csökkenti a Diákváros kapacitásait, és a két beruházás elfér egymás
mellett. Ezeknek a tervezése hamarosan megkezdődik. A kormány szándéka világos: megépíti a Diákvárost, a Fudan megvalósításáról pedig
népszavazás lesz - rögzítette a tárcavezető.

Azt is bejelentette, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának kivitelezése október közepén megkezdődik Kiskunmajsa
és a déli határ között. A befejezés céldátuma változatlanul 2025.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!