Visszaesett az első negyedévben a cseh gazdaság

Gazdaság, 2021.04.30

Éves összehasonlításban az idei első negyedévben 2,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban. A tavalyi év utolsó negyedéhez viszonyítva a visszaesés 0,3 százalék - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában azzal, hogy első becslésről van szó.

A visszaesés mérsékeltebb, mint ahogy azt a gazdasági elemzők várták. Az alapvető problémát továbbra is a koronavírus-járvány miatt elrendelt, a gazdaságot és a kereskedelmet erősen korlátozó intézkedések okozzák. E tényt figyelembe véve, a cseh gazdaság első negyedévi teljesítményét jónak kell értékelni, mert megmutatta, hogy a csehországi cégek komoly ellenálló képességgel rendelkeznek - hangoztatták az elemzők.

A tavalyi, szintén koronavírus-járvánnyal befolyásolt évben, a cseh gazdaság visszaesése 5,6 százalékos volt. A tavalyi utolsó negyedévben éves szinten a visszaesés 4.8 százalékos lett.

Bár a becsléseknél a statisztikusok részletes gazdasági adatokat nem hoznak nyilvánosságra, Vladimír Kermiet, a CSÚ szakigazgatója elmondta: a korlátozások következtében bizonyíthatóan csökkent a háztartások fogyasztása, és alacsonyabb volt a cseh termékek iránti külföldi kereslet is. A harmadik negyedévhez viszonyítva viszont az év végén már 0,6 százalékos növekedés volt.

(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!