Vitatja az ÁSZ megállapításait a Magyar Mérnöki Kamara

Gazdaság, 2020.08.14

A Magyar Mérnöki Kamara vitatja az Állami Számvevőszék azon csütörtökön nyilvánosságra hozott megállapításait, hogy a köztestület 2015-2018. évi gazdálkodása során nem tett eleget beszámolási kötelezettségének, ezért gazdálkodása nem átlátható és elszámoltatható.

Az MTI-nek pénteken elküldött közleményében a kamara felidézi, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2020-ban befejezett, kamarai tevékenységet vizsgáló ellenőrzése alapján jelentést készített, amelyben a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) tevékenységére pozitív megállapításokat tett, ugyanakkor - a gazdálkodási beszámolók aláírásának hiányára hivatkozva - megállapítja, hogy a Magyar Mérnöki Kamara 2015-2018. évi gazdálkodása során nem tett eleget beszámolási kötelezettségének, ezért gazdálkodása nem átlátható és elszámoltatható.

A Magyar Mérnöki Kamara nem ért egyet ezzel a megállapítással - olvasható a közleményükben -, hiszen ténylegesen ezekben az években is a számviteli törvénynek megfelelően gazdálkodott, eleget tett beszámolási kötelezettségének. Az illetékes bíróság a kamara által megküldött beszámolókat, egyéb dokumentumokat közzétette. A kamara az ellenőrzéskor ezt a beszámolót bocsájtotta az Állami Számvevőszék rendelkezésére - írják a közleményben.

A köztestület szerint az Állami Számvevőszék jelentésében az aláírt beszámolók hiányára hivatkozva alakította ki véleményét a kamara gazdálkodásáról.

A kamara a jelentéstervezet megismerésekor értesült a hiányosságról, és haladéktalanul megküldte az Állami Számvevőszék részére az elnök által aláírt beszámolókat is - közölték.

Az MMK határozott álláspontja, hogy mind a bírósági közzététellel, mind az aláírt beszámolókkal eleget tett a kötelezettségének, ezért gazdálkodása átlátható és elszámoltatható.

Jelentésében az Állami Számvevőszék pozitív megállapításokat is tesz, véleménye szerint a Magyar Mérnöki Kamara országos szervezete belső szabályozási rendszerének kialakítása szabályszerű volt, számviteli politikáját a jogszabályoknak megfelelően alakította. A támogatások elszámolása megfelelő. A szakmagyakorlást végző kamarai tagok nyilvántartása a területi kamarák adataira alapul és azon adatok szerint általános és megbízható - közölte a Magyar Mérnöki Kamara.

Az Állami Számvevőszék csütörtökön közölte, hogy nem működött szabályszerűen a Magyar Mérnöki Kamara, valamint a Magyar Építész Kamara 2015-2018. között, ezt állapították meg a két köztestület külön-külön végzett ellenőrzése során. A számvevőszék egyebek közt ismertette, hogy a Magyar Mérnöki Kamara nem tett eleget a jogszabályi előírások szerinti beszámoló készítési kötelezettségének, ezzel pedig nem biztosította a gazdálkodás átláthatóságát.

Rámutattak arra is, hogy a mérnöki területi kamarák számviteli politikával és számlarenddel nem rendelkeztek, a területi szervezeteknél a tagdíjkövetelések nyilvántartása a 2015-2018. közötti időszakban nem volt szabályszerű, és nem intézkedtek az egy évet meghaladó tagdíjak beszedéséről. Az engedélyezéshez kötött tevékenység folytatásának feltételeként előírt kamarai tagságot igazoló névjegyzék nem volt megbízható, ezáltal a jogszabályi jogosultságnak megfelelő mérnöki feladatellátás nem igazolt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!