Víz Világtalálkozó - Áder: minden eddiginél eredményesebb volt az idei rendezvény

Gazdaság, 2019.12.11

Minden eddiginél sikeresebbnek és eredményesebbnek ítélte az idén októberben rendezett  Budapesti Víz Világtalálkozót Áder János államfő, aki a rendezvény fővédnökeként szerdán a Sándor-palotában mondott köszönetet a szervezésben részt vevőknek.

A találkozóról a Köztárasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága tájékoztatta az MTI-t közleményben.

A találkozóra a világ száztizennyolc országából több mint kétezer négyszáz résztvevő érkezett - tudósok, politikusok, civil szervezetek képviselői -, akik három napon át tanácskoztak arról, hogyan előzhető meg a globális vízválság.

A Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások vízipari szakkiállításon harminc hazai kiállító mutatkozott be, akik mintegy hétszáz üzleti tárgyalást bonyolítottak. A kiállító cégek által megkötött szerződések értéke 20 millió euró, azonban a következő évben újabb szerződések kötése várható, az előzetes becslések szerint mintegy 55 millió euró értékben.

Amennyiben minden tervezett üzletkötés megvalósul, úgy a Budapesti Víz Világtalálkozóba befektetett minden egyes forint legalább negyvenhatszorosan térül meg - zárul a közlemény.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!