Víz világtalálkozó - OVF: tíz éven belül mindent modellezni lehet majd a vizekről

Gazdaság, 2019.10.10

A számítástechnika, a térinformatika segítségével tíz éven belül gyakorlatilag mindent modellezni lehet majd a magyar vizekkel összefüggésben - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019-cel összefüggésben.

Láng István úgy fogalmazott, hogy "ráépültünk a folyóinkra", ezért területileg sok lehetőség már nincsen. Közölte: helyette arra összpontosítanak, hogy a rendelkezésre álló technológiák segítségével minél megalapozottabb, fenntarthatóbb döntéseket hozzanak.

Kiemelte, hogy a sok és a kevés víz egyaránt probléma, továbbá a minőségre is figyelni kell.

A cél "kompenzálni és megelőzni", és van mit tenni, mert Magyarország európai viszonylatban elég szélsőséges helyzetben van - fűzte hozzá.

Kiegyensúlyozott vízgazdálkodásra kell törekedni, és vízrendszerekben kell gondolkodni, összefüggéseikben kell kezelni a vizeket - mutatott rá Láng István.

Kitért arra, hogy Magyarországon az árvíz jelenti a legnagyobb gondot, de a digitalizációnak köszönhetően minden folyót le tudnak modellezni, meg tudják vizsgálni, miként vonul majd le egy árhullám.

Az OVF tevékenysége az utóbbi években a vízhiányra is kiterjedt, új aszály-monitoringrendszert alakítottak ki - közölte, fontosnak nevezve az öntözés fejlesztését.

Láng István azt mondta: bizottságokban egyeztetnek arról a szomszédos országokkal, hogy ne egymás rovására gazdálkodjanak a vízzel.

A Budapesti Víz Világtalálkozó 2019-en egy tározórendszert akarnak bemutatni - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!