A sportolók étrendkiegészítő-választásáról tartottak konferenciát

IT/Tudomány, 2019.05.02

A 2000-ben Sydneyben szerepelt magyar sportolóknak még csak az 53, a 2016-os riói olimpián részt vett versenyzőknek viszont már a 96 százaléka szedett valamilyen étrend-kiegészítőt - hangzott el az "Étrend-kiegészítők a sportban, hitek és tévhitek" címmel Budapesten rendezett csütörtöki konferencián.

A többi között ezért is adtak útmutatókat a Magyar Sporttudományi Társaság, valamint a Testnevelési Egyetem (TE) Sport-táplálkozástudományi Központjának közös szervezésében, a Magyar Sport Házában megtartott rendezvényen arról, milyen szempontok alapján válasszanak a sportolók étrend-kiegészítőket ahhoz, hogy a számukra szükségeseket és hatásosakat, valamint a doppingvizsgálat szempontjából biztonságosakat fogyasszák.

A témakört többféle szemszögből mutatták be a hallgatóságnak, az előadók között ugyanis sportorvos, dietetikus, élelmiszerbiztonsági szakértő és doppingellenőrzésben jártas szakember is szerepelt.

"Egy felmérés szerint a Rióban szerepelt sportolóink fejenként átlagosan több mint hatféle étrend-kiegészítő szedtek, s mivel közelednek a tokiói olimpia kvalifikációs versenyei, ismét egyre fontosabb az eredményesség. Ebben pedig nemcsak az edzésmunkának, hanem a megfelelő táplálkozásnak is jelentős szerepe van" - hangsúlyozta Martos Éva, a TE Sport-táplálkozástudományi Központjának vezetője.

Az orvosprofesszor hozzátette: az alapnak a sportoló számára is az egészséges táplálkozásnak kell lennie úgy, hogy ezt a sportos sajátosságoknak megfelelően az edzéséhez igazítsa, annak megfelelő legyen az energiabevitele, s ugyanakkor a folyadékvesztést is pótolja.

"Az étrendkiegészítőket gonodosan és célzottan úgy kell kiválasztani, hogy azokat az anyagokat pótolja, amit a sportoló nem fogyasztott el, egyúttal ne legyen benne felesleges összetevő, és véletlenül se eredményezzen doppingvétséget" - fogalmazott Martos Éva.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője videoelőadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy minden évben előfordul doppingvétség valamilyen táplálékkiegészítő szedése miatti, s mivel annak fogyasztásáért kizárólag a sportoló a felelős, a "balhét" is neki kell elvinnie. A doppingszakember kijelentette: különösen az edzés előtti pörgető, a fogyasztó és a zsírégető, valamint az izomnövelő szerek kiválasztásakor kell nagyon óvatosnak lenni.

A konferencia alatt több előadótól, így Gunszt Dórától, a Béres Gyógyszergyár Zrt. junior gyógyszertörzskönyvezőjétől is elhangzott: csakis ismert, megbízható, hazai vagy uniós gyártó étrend-kiegészítőjét érdemes megvásárolni. Figyelni kell arra, hogy a gyártó független szervezet által igazolt, minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezzen, a terméknek tanúsító védjegye legyen, és hogy ne az interneten, hanem zárt ellátási láncon keresztül jussanak hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!