Az EU navigációs rendszerének négy újabb műholdját állították pályára

IT/Tudomány, 2018.07.25

Fellőtték és sikeresen pályára állították az Európai Unió saját műholdas navigációs rendszerének (Galileo) újabb négy műholdját, amelyek száma ezzel huszonhatra nőtt - jelentette be szerdán az Európai Űrügynökség (ESA).

A tájékoztatás szerint a műholdakat a Francia Guyanában lévő Kourouban található űrközpontból lőtték fel egy Ariane-5 típusú hordozórakéta segítségével.

A műholdakat Tarának, Samuelnek, Annának és Ellennek nevezték el egy, gyerekek számára kiírt rajzverseny szlovén, szlovák, finn és svéd győztesei után.

Az első tizennégy műholdat kettesével állították pályára, amihez még Szojuz típusú orosz hordozórakétát használtak, ezt váltotta fel az annál lényegesen nagyobb hasznos teher hordozására alkalmas, európai gyártmányú Ariane-5.

A Galileo az eredetileg hosszú késések után 2016-ban indította el kezdeti szolgáltatásait a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára.

A következő években újabb műholdakat állít majd pályára az ESA, ennek következtében fokozatosan javulni fog a navigációs rendszer világszintű elérhetősége. A 30 műholdból álló rendszer a tervek szerint 2020-ra fog teljes kapacitással működni.

Az európai navigációs rendszer szabadon elérhető szolgáltatása egyméteres pontosságú helymeghatározást tesz majd lehetővé a tervek szerint, titkosított katonai szolgáltatása pedig egy centiméterest.

A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az EU és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítsék Európát az amerikai GPS-rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!