Az orvoslást támogató legújabb technológiák magyar és izraeli fejlesztői találkoztak Tel-Avivban

IT/Tudomány, 2019.12.12

Az élettudományok kiemelkedő magyar és izraeli, üzleti és tudományos szereplői találkoztak Izraelben csütörtökön a magyar nagykövetség és partnerei szervezésében.

A rendezvény résztvevőit Benkő Levente nagykövet köszöntötte. Beszédében átfogó képet festett a két állam együttműködéséről az élettudományok területén. Említést tett a Magyarországon tanuló közel ezer izraeli fiatalról, akik főként orvosi és ápolói szakokon tanulnak. Közös sikerként értékelte az öt magyar telephelyén 2200 főt foglalkoztató, kutatás-fejlesztési, gyártási és logisztikai tevékenységeket végző Teva gyógyszergyárat.

Szolnoki Szabolcs, a nagykövetség tudományos-technológiai attaséja a kooperáció kereteit mutatta be, így a kétoldalú, hat millió euró összegű, évente meghirdetett pályázati programot, és az európai unió támogatásait.

Bíró Dávid, a Startup Campus elnevezésű startup-inkubátor szervezet befektetési menedzsere olyan magyar vállalkozói sikertörténeteket ismertetett a közelmúltból, amelyek páciensek millióinak gyógyulását segíthetik elő újszerű eljárásaikkal.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott egyhetes különleges képzési programban hét innovatív magyar cég mutatkozott be Izraelben a jövőbeni együttműködés reményében. Az izraeli képzés során elsősorban gyakorlati tanácsokat kaptak termékeik piacra viteléhez.

Emellett számot adhattak kiválóságukról a Tel-Aviv-i Értéktőzsdén, valamint a Magyarország márciusban megnyitott jeruzsálemi külgazdasági irodájában szervezett csütörtöki üzleti találkozókon, ahol befektetők és potenciális vásárlók előtt tartottak interaktív előadásokat.

A magyar startupok mellett bemutatkozott az elmúlt évek egyik legizgalmasabb fejlesztésének képviselője, Pajtok Marina is, aki az innovációs-díjas, bankkártya méretű EKG eszközt kifejlesztő heves megyei székhelyű nemzetközi vállalat, a myWIWE Diagnosztika Kft. képviselőjeként vett részt az üzleti programokon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!