Elhunyt Török László Széchenyi-díjas ókortörténész, az MTA rendes tagja

IT/Tudomány, 2020.09.21

Életének 80. évében elhunyt Török László Széchenyi-díjas ókortörténész, régész, núbiológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTA hétfőn az MTI-vel.

Török László, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének kutató professor emeritusa, az ókori Núbia történetének, régészetének és az ókori Egyiptom hellenisztikus művészetének nemzetközileg elismert tudósa volt. Szeptember 17-én érte a halál.

Török László 1964-ben csatlakozott az MTA Régészeti Kutató Csoportjához, melynek előbb intézetté, majd kutatóközponttá való átszervezését követően élete végéig aktív munkatársa maradt. Érdeklődése doktori értekezésének témája, a kora Árpád-kori kőfaragványok díszítőrendszere felől hamar a késő ókori Egyiptom művészete felé fordult, melyhez későbbi tudományos pályafutása alatt mindvégig újra és újra visszatért - olvasható Bollók Ádám régész méltatásában.

Mint írja, hamarosan bekapcsolódott a Régészeti Kutató Csoport munkatársai által az UNESCO programjának keretében az Asszuáni-gát építése előtt feltárt emlékanyag feldolgozásába. E munka miatt mélyült el az akkor születőben lévő új tudományág, a núbiológia művelésében, melyből életművének jelentős része kinőtt. Olyan nagyszabású és meghatározó jelentőségű tudományos vállalkozások kötődnek a nevéhez, mint a Núbiáról szóló ókori írott forrásokat kritikai kiadásban, bő tudományos kommentárokkal közzétevő négykötetes forrásgyűjtemény, a Meroitikus Királyság egyik fővárosában, Meroé városában folyó ásatások tudományos feldolgozása és kiadása vagy éppen Núbia késő ókori történeti és régészeti emlékeinek átfogó értékelése.

Mindeközben sohasem távolodott el attól a tudományterülettől, amely Egyiptomba vonzotta. Több mint fél évszázadon keresztül rendszeresen tett közzé tanulmányokat és monográfiákat a késő ókori Nílus-völgy művészeti emlékeiről. Kutatásai megkoronázásaként 2005-ben nagy sikerű kiállítást rendezett a magyar közönség számára a Szépművészeti Múzeumban A fáraók után: a kopt művészet kincsei Egyiptomból címmel. Ehhez elkészítette a bemutatott emlékek elemző katalógusát, amelyből kinőve megírta a késő ókori Egyiptom művészeti emlékeit összefoglalóan tárgyaló modern szintézist. Núbiológiai és koptológiai munkásságát összekötve részletesen foglalkozott a Nílus-völgy hellenisztikus kori régészeti és művészeti emlékeivel.

Az ókortörténész a Seuso Kutatási Projekt és a Seuso Munkabizottság vezetője volt.

A Széchenyi-díjas ókortörténész kutatómunkájának több mint fél évszázadon át az MTA BTK Régészeti Intézet adott otthont; emellett mindvégig szoros munka- és baráti kapcsolatot ápolt a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének kutatóival és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyiptológia Tanszékének munkatársaival. Meghívásukra évtizedeken keresztül tanított az egyetemen, hosszú éveken keresztül oktatott vendégprofesszorként a Bergeni Egyetemen is. Munkásságát számos díjjal és elismeréssel méltatták itthon és külföldön egyaránt.

.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!