KKM: az informatikai fejlesztések ügyfélbarát megoldást tartalmaznak és segítik a konzuli munkát

IT/Tudomány, 2019.06.27

A külgazdasági és külügyi működést támogató folyamatok fejlesztésének célja, hogy előtérbe helyezze az ügyfélbarát megoldásokat és segítse a konzuli ügyintézés területén az elektronikus közigazgatást, szolgáltatást - hangsúlyozta Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közigazgatási államtitkára csütörtökön a "Külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitások bővítése" című kiemelt uniós projekt zárórendezvényén, Budapesten.

A 2016-ban indult 1,3 milliárd forintos fejlesztés a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Program (Köfop) valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (Vekop) keretében valósult meg a KKM vezetésével.

Balogh Csaba elmondta, a projektben a többi között kifejlesztették a "Konzinfo Utazom" mobilapplikációt, amely országonként tartalmaz utazási tanácsokat, fontos elérhetőségeket a külföldre utazóknak. A mobilalkalmazás konzuli védelemre történő regisztráció esetén lehetőséget ad arra, hogy válsághelyzet kihirdetésekor a regisztrált felhasználó visszajelezzen, biztonságban van-e vagy segítséget kér - tette hozzá.

Balogh Csaba beszédében kitért arra, hogy a projekt keretében konzuli internetes ügyintézői felületet alakítottak ki, ahol közigazgatási eljárás keretében be lehet adni a szükséges kérelmeket.

A projekt másik fontos fejlesztése a kis- és középvállalkozásokra fókuszál - jelentette ki az államtitkár. A businesshungary.mfa.gov.hu oldalon naprakész külgazdasági tudásbázis található, amelynek segítségével össze lehet hangolni az exportcélkitűzést a piaci igényekkel, ezzel is segítik a magyar vállalkozások külpiacra jutását - mutatott rá a KKM államtitkára.

Balogh Csaba kiemelte, a fejlesztés illeszkedik abba a kormányzati stratégiai célrendszerbe, hogy Magyarország a régió legversenyképesebb országává váljon.

Szántai János, a projekt szakmai vezetője a fejlesztéseket bemutatva ismertette, hogy Konzinfo Utazom ingyenes mobilalkalmazás egyebek közt naprakész tájékoztatás ad az úti cél biztonsági helyzetéről, regisztrálni lehet konzuli védelemre, gyors kapcsolatfelvételt tesz lehetővé a konzuli szolgálattal.

A businesshungary.mfa.gov.hu weboldal az üzleti szférát segíti, például hozzáférést biztosít külpiaci cégek exportkeresletéhez, online lehet igényelni a háttérintézmények szolgáltatását, az online piactéren pedig meg lehet ismerni a magyar cégek exportkínálatát. A www.konzinfoidopont.mfa.gov.hu oldalon online időpontfoglalásra van lehetőség több országban is konzuli ügyintézésre, az országok köre fokozatosan bővül. A kozinfougyseged.mfa.gov.hu oldalon pedig elektronikusan lehet beadni a kérelmeket - ismertette Szántai János.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!