Kondorosi Éva akadémikus is elnyerte a Balzan-díjat

IT/Tudomány, 2018.11.22

Idén egy magyar kutató, Kondorosi Éva akadémikus is Balzan-díjban részesül a kémiai ökológia területén kifejtett tudományos munkásságáért.

Kondorosi Éva a kémiai ökológia, Detlef Lohse a folyadékdiamika, Jürgen Osterhammel a világtörténelem, Marilyn Strathern a szociális antropológai területén kifejtett tudományos munkásságáért kapja 2018-ban a Balzan-díjat. A díj eddig egyetlen magyar kitüntetettje eddig Ligeti György zeneszerző volt, aki 1991-ben részesült az elismerésben.

A 750 ezer svájci frankkal járó elismerést Sergio Mattarella olasz államfő adja át pénteken a díjazottaknak Rómában - közölte a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

A nyertesek a jutalom 50 százalékát fiatal kutatók támogatására fordítják, a négy tudósnak részletes pályázatban kell indokolnia egy bizottság előtt, hogy kit és milyen célból támogatnak.

A Balzan-díjat Eugenio Francesco Balzan olasz újságíró lánya, Lina Balzan alapította 1957-ben édesapja emlékére. A Nemzetközi Balzan-díj Alapítvány célja a kultúra, a tudomány és azon kezdeményezések támogatása, amelyek az emberiséget szolgálják az egész világon a béke és a testvériség jegyében.

Kondorosi Éva Széchenyi-díjas akadémikus, biológus, több ország akadémiájának tagja, az Európai Kutatási Tanács alelnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!