Külföldön élő magyar professzorok írtak levelet az MTA elnökének

IT/Tudomány, 2019.02.21

A sikeres alapkutatás előfeltétele a sikeres alkalmazott kutatásnak - hangsúlyozzák Lovász Lászlónak, az MTA elnökének írt levelükben amerikai és európai magyar professzorok.

Mint írják, "aggodalommal figyeljük az MTA jövője körüli fejleményeket és tárgyalásokat. Ehhez a párbeszédhez szeretnénk konstruktívan hozzájárulni néhány tény közreadásával". A levél aláírói a fizikai tudományok területén évtizedek ót dolgozó amerikai és svájci egyetemi professzorok. Az aláírók közül többen start-up vállalkozások alapítói.

"Az alapkutatások és az innováció támogatása a legtöbb nyugati országban világosan elválik egymástól, az innováció csak a bevétel elenyésző hányadát fedezi, az alapkutatás döntéshozói a tudósok, az alapkutatók megítélésében nem játszik számottevő szerepet a szabadalmaik száma" - olvasható a levél legfontosabb gondolatait összegezve az MTA csütörtöki közleményében.

Az MTA honlapján is olvasható dokumentum szerint a professzorok egyetértenek abban, hogy Magyarországon fontos erősíteni az innovációs törekvéseket, viszont az innováció fejlesztése egy "komplex feladat, amelynek az érdekeltek közötti olyan konstruktív egyeztetésre kell épülnie, ahol a javaslatok tanulmányokkal és tényekkel vannak alátámasztva".

"Az állam az alapkutatást meghatározóan fontosnak tartja, és ezért a tudományos kutatásra költött alapok döntő részét erre fordítja" - írják a professzorok.

Kitérnek arra is, hogy az alapkutatás döntéshozói a jelentősebb nyugati országokban a tudósok. A parlamenti költségvetés keretszámai szabják meg, hogy az adófizetők pénze milyen arányban kerül alap- és alkalmazott kutatásra. Azonban e kereteken belül már nem az állam, hanem kutatói tanácsok és programmenedzserek döntenek arról, hogy az alapkutatásban melyik kutató, kutatócsoport és projekt kapjon támogatást - fejtik ki.

Rámutatnak arra, hogy az innovációs kutatások bevételei a működési költségeknek csak nagyjából 1 százalékát képesek fedezni. Emiatt Nyugaton nem is teszik a kutatócsoportok működését vagy struktúráját függővé az innovációs tevékenységüktől és szabadalmaik számától.

"Az innováció vállalkozói szférája rendkívül kockázatos és csak egy kifejlett vállalkozói ökoszisztémán belül működik"- olvasható a levélben, amelynek aláírói azt remélik, hogy gondolataikkal segíteni tudnak abban, hogy az magyarországi "párbeszéd és döntések szélesebb alapokra és tényekre legyenek építve".

A teljes levél és az aláírók névsora az mta.hu oldalon olvasható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!