Lakóházak mellett tör fel a vulkáni láva Hawaiion

IT/Tudomány, 2018.05.31

A Kilauea vulkánra épült lakóházak kertjeiben tör fel a láva Hawaiion, a kitörés 28 napja tart, sok helyi még nem hagyta el otthonát - mondta el az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Harangi Szabolcs hozzátette: a helyiek Pelének, a hawaii vulkánok istennőjének tulajdonítják a kitörést és arra számítanak, hogy meggondolja magát, ezért nem hagyják el otthonaikat.

A kitörést előre jelezte a Hawaii Vulkáni Obszervatórium (HVO). Utoljára 1955-ben tört ki a Kilauea vulkán, akkor 88 napig mutatott aktivitást a tűzhányó.

A következő napokban a láva elérhet egy üdülőtelepet és azt a geotermikus erőművet is veszélyezteti, amely a hawaii nagy sziget áramszükségletének 25 százalékát termeli. A vulkáni szmog mellett a láva és az óceán találkozásakor felszabaduló mérges gázok is problémát jelentenek a szigeten.

A szakértő szerint a közeljövőben kitörhet az indonéziai Merapi vulkán is, amelynek 35 kilométeres körzetében 4 millió ember él. A vulkán utoljára 2010-ben tört ki, akkor százezreknek kellett elhagyniuk otthonaikat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!