Magyar dobogós helyek az Európai Madármegfigyelő Napokon

IT/Tudomány, 2020.10.05

Két kategóriában, a rendezvényhelyszínek, valamint a résztvevők számát tekintve is dobogós lett Magyarország a 27. Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen.

A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett nemzetközi programon idén harminc BirdLife-partner ország madártani szervezete, köztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt - tájékoztatta az MME hétfőn az MTI-t.

Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában a koronavírus-járvány ellenére a tavalyinál is jóval több, 1722 helyszínen mintegy hatmillió madarat figyelt meg a 23 915 résztvevő.

A közlemény kiemeli: a világ egyik legjelentősebb madártani hagyományával rendelkező Magyarország minden évben jól szerepel az országok közötti játékos versenyben. Idén Oroszország (810) és Hollandia (212) mögött a harmadik legtöbb rendezvényhelyszín (194) volt hazánkban, a résztvevők számát tekintve pedig Oroszország (6487) mögött a második helyen végzett Magyarország 3016 fővel.

Szintén az élmezőnyben, a negyedik helyen végzett Magyarország 469 851 megfigyelt madárszámmal. A három leggyakoribb megfigyelt madárfaj nemzetközi viszonylatban az apácalúd, a seregély és az erdei pinty volt, Magyarországon a legtöbb alkalommal seregélyeket (246 049), darvakat (31 576) és nyári ludakat (29 185) észleltek.

A legritkább faj egy Sződligeten gyűrűzött, Ázsiában fészkelő vándorfüzike volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!