Második alkalommal tartják Magyarországon kívül az OTDK egyik szekcióülését

IT/Tudomány, 2021.04.28

Második alkalommal tartják Magyarországon kívül az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) egyik szekciójának ülését - közölték a szervezők a szerdai kolozsvári online sajtótájékoztatójukon. A biológia-szekció kolozsvári ülése azonban a koronavírus-járvány miatt az online térben zajlik.

Markó Bálint biológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese felidézte: 2015-ben a fizika, a földtudományok és a matematika (FiFöMa) szekciók ülését tartották Magyarország határain kívül, akkor is Kolozsvár volt a rendezvény befogadója. Noha a rendezvény az online térben zajlik, a szervezők arra törekedtek, hogy a résztvevők részesüljenek a Kolozsvár-élményből.

"Minden eszközt megragadunk, hogy egyfajta kolozsváriságot, erdélyiséget is belecsöppentsünk ebbe a virtuális eseménybe" - fogalmazott Markó Bálint. Megjegyezte: egyfelől logisztikai és pénzügyi terheket vett le a szervezők válláról a tény, hogy a világhálón keresztül tartják a rendezvényt, és nem látják vendégül a résztvevőket, másfelől viszont újabb feladatokat is rótt a szervezőkre az online tér kitöltése.

Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke elmondta: a szakmai verseny mellett az interneten megannyi kiegészítő programot szerveznek, és eltökélt szándékuk megmozgatni a résztvevőket.

A május 3. és 6. között tartandó tudományos versenyre 162 egyetemi hallgató jelentkezett a Kárpát-medence országaiból. A rendezvény nyitóelőadását hétfőn délután Albert Réka, a Pennsylvania Állami Egyetem tanára tartja a biológiai rendszerek rejtett mintázatairól. A Roska Tamás Tudományos Előadást Miskolczi Christina, a budapesti Semmelweis Egyetem oktatója tartja arról, hogy miként befolyásolhatják a korai életkörülmények az idegrendszer fejlődését, a viselkedési mintázatok kialakulását.

A versenyre benevezett diákok kedden és szerdán mutatják be tudományos dolgozataikat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!