TV műsor

MTA: A kutatóhálózat maradjon az Akadémiánál

IT/Tudomány, 2019.02.26

Ülést tartott kedden az Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, a tanácskozáson részt vettek az MTA kutatóhálózatának vezetői, köztük a kutatóközpontok főigazgatói, illetve az önálló jogállású kutatóintézetek igazgatói.

A testület határozatot hozott arról, hogy a kormánnyal a kutatóhálózat jövőjével kapcsolatos tárgyalásokon fő szempontnak kell lenni, hogy az MTA nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményű, 2012-ben modernizált, alapkutatásokban kiváló kutatóhálózata maradjon az akadémia égisze alatt, és irányító testületében legyen jelentős többsége a tudományos közösségnek - olvasható az MTA-nak az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Az elnökség nem változtatta meg legutóbbi, február 12-ei ülésének határozatait, és írásban kéri az ITM-nek a kutatóhálózat átalakításával kapcsolatos szempontjait, annak szakmai, jogi- és gazdasági indokolását.

A keddi ülésen elfogadott határozat szerint az akadémia elnöke által az innovációs és technológiai miniszternek megküldött "Javaslat a Kormány és az MTA megállapodására az akadémiai kutatóintézet-hálózat irányítási struktúrájának átalakítására" című munkaanyagot az Elnökség tárgyalási alapnak tekinti.

A közlemény szerint az elnökség az alábbi szempontok érvényesítését hangsúlyozza a kutatóintézet-hálózat tudományos függetlenségének és szakmai minőségének további biztosítása érdekében: a kutatóintézet-hálózat az MTA égisze alatt marad; a kutatóintézet-hálózatot irányító testület(ek)ben a tudományos közösség jelentős többséggel rendelkezik; a szakmai minőség további biztosítása érdekében meghatározott időközönként történjen nemzetközi szakértők bevonásával végzett átvilágítás.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!