MTA - Az elnökség tárgyalásokat kér a kutatóintézetek ügyében

IT/Tudomány, 2019.02.12

Ülést tartott kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége, a testület többségi szavazással elfogadott határozatában felkérte Lovász László elnököt, hogy "haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat" Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel az akadémiai kutatóintézetek jövőbeni struktúrájára vonatkozó miniszteri javaslatokról - áll az MTI-hez kedden este eljuttatott határozatban.

Az elnökség felkérte az innovációs és technológiai minisztert, hogy "biztosítsa az akadémiai kutatóhelyek törvényben garantált alapfinanszírozását".

Az akadémiai kutatóközpontok főigazgatóitól és az önálló jogállású intézetek igazgatóitól azt kéri az MTA elnöksége, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program keretében előkészített támogatási igényeiket terjesszék fel az akadémia elnökéhez - olvasható a határozatban.

"Az elnökség felkéri az MTA elnökét, hogy - a Professzorok Batthyány Köre által tett és az ITM miniszter által is elfogadott javaslattal összhangban - a kutatóintézet-hálózat igényeit abban az esetben továbbítsa az ITM minisztere, valamint az NKFIH elnöke részére, ha a minisztertől előzetesen írásbeli visszaigazolást kap arról, hogy a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást az intézetek megkapják" - tartalmazza az elnökségi határozat.

A dokumentum szerint az MTA elnöksége köszönettel veszi az akadémián és más intézményeknél dolgozók támogatását, továbbra is kéri az akadémiai dolgozók "töretlen helytállását, bizalmát és higgadt feladatellátását".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!