Nyári tábort szervezett az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet

IT/Tudomány, 2020.08.29

Több mint 400 kutató vett részt a szegedi lézeres kutatóintézet (ELI-ALPS) által szervezett nyári iskolában, amit idén a virtuális térben tartottak augusztus 26-28. között.

A kutatóintézet tájékoztatása szerint immáron ötödik alkalommal szervezték meg az ELI Summer School-t (ELISS), ezúttal a virtuális térben. A táborba 43 országból - a legtöbben Kínából, Indiából és például az Aland szigetekről, Brazíliából, Izraelből, Kanadából, Egyiptomból is - több mint 400-an kapcsolódtak be.

Az ELI ALPS Kutatóintézet által rendezett kurzus célja az volt, hogy bemutassa a résztvevőknek a kutatóintézetet és felhasználókat vonzzon Szegedre.

A közlemény szerint az előadók a tudományterület nemzetközileg elismert szaktekintélyei voltak, köztük Varjú Katalin, az ELI-ALPS tudományos igazgatója, Dimitris Charalambidis, az ELI-ALPS tudományos főtanácsadója, Osvay Károly, az SZTE Nagy Intenzitású Lézerek Magfizikai Alkalmazása intézet vezetője.

A rendezvényt Szabó Gábor, az ELI ALPS ügyvezetője nyitotta meg. Az iskola vendége volt a 2018-ban fizikai Nobel-díjjal kitüntetett Gérard Mourou, a párizsi École Polytechnique professzora és Tadzsima Tosiki, a Kaliforniai Egyetem professzora, a TAE vállalat tudományos igazgatója - áll a intézet szombati közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!