A törvényszék elrendelte a Magyarországon elfogott kanadai gyilkosok kiadatási letartóztatását

Kék hírek, 2021.06.16

A Fővárosi Törvényszék - nem végleges végzésében - elrendelte annak a kanadai állampolgárságú nőnek, illetve szlovák-kanadai állampolgárságú férfinek az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben a Kanadai Ontario Kerületi Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot.  

A Fővárosi Törvényszék azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a kanadai hatóságok emberölés és egyrendbeli emberölés kísérlete miatt keresték a két embert.

A férfi és a nő február 28-án egy üzleti találkozón vett részt a két sértettel. A megbeszélés során a férfi mindkét embert lelőtte. Az egyik áldozat még a helyszínen életét vesztette. Ezt követően a két terhelt külföldre menekült.

A bíróság a tárgyaláson kizárólag azt vizsgálta, hogy a meglévő információk szerint a kiadatás, illetve az ideiglenes kiadatási letartóztatás feltételei fennállnak-e. A kiadatás kérdésében az igazságügyi miniszter dönt majd.

A tárgyaláson a nő hozzájárult kiadatásához a specialitás elvének alkalmazásával, ami szerint kiadatása esetén a kanadai hatóságok kizárólag a jelen kiadatási kérelemben szereplő ügyekkel kapcsolatban állíthatják bíróság elé.

A törvényszék a nő nyilatkozatára figyelemmel elrendelte annak ideiglenes kiadatási letartóztatását és megállapította, hogy esetében lehetőség van az egyszerűsített kiadatásra.

A férfi nem járult hozzá a kiadatásához. A személyi körülményeire, a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel a bíróság azonban az ő esetében is elrendelte az ideiglenes kiadatási letartóztatást.

Ha a kiadatás iránti megkeresés és annak mellékletei nem érkeznek meg a kényszerintézkedés elrendeléstől számított 30 napon belül - július 14-ig - a kanadai hatóságoktól, a terheltek ideiglenes kiadatási letartóztatása megszűnik - áll a közleményben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon hétfőn azt írta, a kanadai rendőrök gyanúja szerint egy 28 éves szlovákiai születésű kanadai állampolgár és 26 éves kanadai barátnője február végén a kanadai Hamiltonban megölt egy 39 éves férfit, valamint több lövéssel életveszélyesen megsebesítette annak 26 éves barátnőjét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!