A Zsolnay Porcelánmanufaktúra szerint nem keletkezett leltárhiány

Kék hírek, 2019.04.05

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél 2014 és 2016 között nem keletkezett bűncselekménnyel összefüggésbe hozható leltárhiány - írta a cég az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A zrt. a Tolna Megyei Főügyészség péntek délelőtti közlésére reagált, amely szerint a társaság cégvezetője 2014. március 7. és 2016. április 26. között 11 millió forint értékű sikkasztást követett el. Az ügyben a Szekszárdi Járási Ügyészség emelt vádat.

A Zsolnay Zrt. a társaság nyilvántartásaira hivatkozott, és azt írta, hogy az "állítólagos sikkasztás sértettje", a zrt. nem tud polgári jogi igényt előterjeszteni, mert a hiányt nem tudja alátámasztani.

Közölték: a cégvezető iránti bizalom továbbra is töretlen.

A büntető eljárás szerintük azt szolgálja, hogy eltereljék a figyelmet "a pécsi önkormányzat által gründolt cég körüli eseményekről": a NAV-végrehajtásról, a végkielégítés nélküli elbocsátásokról, a felszámolásról. A zrt. közleményében arra is kitért, hogy az elmúlt három évben a cégvezető és a többségi tulajdonos ellen több feljelentés érkezett, az eljárások bűncselekmény hiányában megszűntek, az érintettek pedig minden esetben hamis vád miatt feljelentést tettek.

A Szekszárdi Járási Ügyészség sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a zrt. cégvezetőjével szemben. A vádhatóság szerint a vádlott több mint 11 millió forint értékben porcelántermékeket tulajdonított el a zrt. üzeméből, amelyeknek egy részét a nyomozók a lakhelyén lefoglalták.

A cégvezetőt azzal is vádolják, hogy valótlanul töltött ki egy minőséget tanúsító nyilatkozatot, amely egy budapesti építkezéshez megrendelt mázas tetőcserepekre és más kerámiatermékekre vonatkozott.

Az ügyészség börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától való eltiltást, továbbá a gazdálkodó szervezetek vezetésére kiterjedően a foglalkozástól határozott időre eltiltást és vagyonelkobzást szorgalmaz a Pécsi Járásbíróságnál.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!