Ártatlannak vallották magukat a vezető koszovói szerb politikus meggyilkolásával vádoltak

Kék hírek, 2020.02.11

Ártatlannak vallotta magát kedden az a hat koszovói szerb, akit Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikus két évvel ezelőtti meggyilkolásával vádolnak.

A pristinai sajtó beszámolói szerint a bűnszervezetben elkövetett gyilkosság két fő gyanúsítottja, Zvonko Veselinovic és Milan Radoicic még mindig szökésben van, a szervezet elfogott hat tagját pedig egyebek mellett bűnsegédlettel, bűnszervezet létrehozásával és abban való részvétellel, hivatali visszaéléssel, minősített emberölésben való részvétellel, illegális fegyverbirtoklással, hivatali titkok felfedésével és bizonyítékok manipulálásával vádolják. A négy koszovói rendőr, egy ismert bűnöző és Ivanovic egykori titkárnője ellen tavaly decemberben emeltek vádat.

Oliver Ivanovicot 2018. január 16-án Kosovska Mitrovicában lőtték le. Kórházba szállítása után meghalt.

A gyilkossági ügyben a belgrádi és a pristinai hatóságok is nyomoztak, azonban mind a mai napig nem derült fény sem arra, hogy ki adta le a halálos lövéseket, sem arra, hogy ki volt a gyilkosság felbujtója.

A 40 oldalas vádirathoz több mint 12 és fél ezer oldalnyi dokumentum, bizonyíték és tanúvallomás tartozik, amelyek szélesebb megvilágításba helyezik a több mint két évvel ezelőtti eseményeket - írta a pristinai és a szerb sajtó az üggyel kapcsolatban kedden. A kiszivárgott információk szerint a dokumentumok arra engednek következtetni, hogy Oliver Ivanovicot politikai okokban gyilkolta meg a Milan Radoicic vezette bűnszervezet. A felbujtóról nem esik szó a kiszivárgott anyagokban.

A koszovói és a szerb sajtóban korábban különböző elméletek jelentek meg, amelyek szerint az albánoknak és a szerbeknek is érdekükben állhatott a mérsékelt politikusnak tartott Oliver Ivanovic meggyilkolása, nézeteivel ugyanis egyik fél sem értett egyet teljesen.

A szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője, Marko Djuric szerint a pristinai vádemelés annak a szerbek elleni hajtóvadászatnak a része, amelynek célja a szerb nemzet megvádolása és megbélyegzése, illetve a Koszovóban élő szerbség meggyengítése.

Az állítólagos bűnszervezet vezetőjének nevezett Milan Radoicic mellett a szerb államfő személyesen állt ki többször is az elmúlt időszakban. Aleksandar Vucic szerint biztos, hogy Radoicic nem bűntelen, de bizonyosan nem köthető össze Oliver Ivanovic meggyilkolásával. Hashim Thaci koszovói államfő viszont 2018 végén úgy fogalmazott: a gyilkosság fő gyanúsítottjait Belgrádban kell keresni, felkutatásukhoz azonban együttműködésre van szükség a szerb hatósággal.

Koszovó, Szerbia egykori déli tartománya 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és mindent megtesz, hogy fenntartsa befolyását az ország északi részében, ahol a koszovói szerb kisebbség döntő része él.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!