Átadták a megújult buszvárókat a Blaha Lujza térnél

Kék hírek, 2022.06.22

Befejeződtek a térburkolási munkák a Rákóczi úti járda környezetében, ennek köszönhetően az arra közlekedők kedd délutántól birtokba vehették a megújult, fedett buszvárókat az autóbuszok Keleti pályaudvar irányú, Blaha Lujza téri megállójában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A BKK közleménye szerint a munkaterületet határoló kerítések beljebb kerültek, ezért az autóbuszokról le- és felszállók csúcsidőben is akadálytalanul haladhatnak a Rákóczi úti járdán.

A tér többi részén tart a burkolat lerakása, a kivitelező ugyanakkor a nagy "növénykazetták" körüli ligetes pihenőrészen már végzett a bordó árnyalatú kiskockakövek lerakásával, ennek köszönhetően egyre jobban körvonalazódik a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető Blaha Lujza tér alakja - írták.

A BKK közölte azt is, a téren már kialakították a mesterséges váztalajt, az abba ültetett fák gyorsabban nőnek, nagyobbak, szebbek és egészségesebbek lesznek, mint a tömörödött altalajba ültetett társaik.

A közleményben kitértek arra is, hogy a Somogyi Béla utcában a csatornaépítésnél tartanak. Az aszfaltmarást és a burkolatbontást már elvégezték, az egyik oldali járda alaprétegét pedig kialakították.

A korszerűsítés idejére a Somogyi Béla utcát a Stáhly utca és a Gutenberg tér között lezárták a gépjárműforgalom elől, a gyalogos közlekedés és a szemétszállítás ugyanakkor biztosítva maradt. Az Europeum bevásárlóközpont továbbra is zavartalanul üzemel, megközelítését a kialakított gyalogosfolyosók biztosítják. A parkolóháza elérhető a Stáhly utcáról balra kanyarodva. Újra járható a közúti forgalom számára a Márkus Emília utca, amely egyelőre egyirányú a Rákóczi út felé - írták.

A BKK közölte, a Somogyi Béla utca felújítása előreláthatólag november végéig tart, de a gépjárműforgalom előtt már korábban, a burkolatépítés szeptemberi befejezésekor megnyitják az útszakaszt. A teljes kivitelezés várhatóan még az idén, a Blaha Lujza tér felújításával együtt befejeződik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!