Baleset miatt lezárták az M5-öst Budapest felé Kiskunfélegyházánál

Kék hírek, 2022.06.23

Egy embercsempész okozta azt a négyes karambolt, amely miatt lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát csütörtök délután Kiskunfélegyházánál.

Horváth Erika, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: három személyautó és egy kisbusz ütközött össze az autópálya 112-es kilométerénél. A balesetben ketten könnyebben megsérültek, hozzájuk mentőt hívtak.

A rendőrség a police.hu-n később azt közölte, hogy az utoléréses balesetet okozó sofőr a gyanú szerint illegális migránsokat szállított. Az ütközést követően a magyar rendszámú autóból heten szálltak ki, és elmenekültek a helyszínről. A járőrök kiérkezésekor az autóban már csak a vezető ült. A határsértőket helikopterrel keresik.

A sofőr ellen - aki a gyanú szerint a migránsoknak segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak - embercsempészés bűntett gyanúja miatt eljárást indítanak. A 48 éves, magyar állampolgárságú, budapesti férfit előállítják, őrizetbe veszik, és a kihallgatása után kezdeményezik a letartóztatását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!