Bővíti stratégiai együttműködését Debrecen és a Wizz Air légitársaság

Kék hírek, 2019.06.17

Bővíti stratégiai együttműködését Debrecen város és a Wizz Air légitársaság; egyebek mellett új futópályát építenek és bővítik a reptér kapacitását is a növekvő forgalom kiszolgálása érdekében - jelentette be a város és a cég vezetője hétfőn a helyi városházán.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester emlékezetett rá, hogy 2012-ben indult el az első Debrecen-London menetrend szerinti Wizz-járat, azóta már két bázisgép is üzemel a debreceni nemzetközi repülőtéren.

Az idei, várhatóan 600 ezres utasszám kiszolgálása érdekében jelentősen bővítették a kapacitást az utasbiztonsági zónában, az áteresztőképesség növelése érdekében két új biztonsági kapu próbaüzeme kezdődött meg, két új utasbeszállító kaput is kialakítottak, növelik a parkolókapacitást, a büfé és a shop területét, illetve bővítik a transzferszolgáltatást - sorolta a polgármester.

Korábbi közlés szerint Debrecenből 2018-ban 353 ezer utas vette igénybe a Wizz Air szolgáltatásait.

Papp László bejelentette: a jelenlegi futópálya melletti használaton kívüli betoncsíkot elbontják, és a helyén egy teljesen új, 45 méter széles futópályát építenek korszerű, ILS 3 műszeres leszállító rendszerrel.

A Wizz Air vezérigazgatója hozzátette: az új futópálya megépítése a járatszámok, az úti célok számának növelése mellett lehetővé teszi az együttműködés bővítését más területeken is.

Váradi József példaként a repülőkarbantartás Debrecenbe helyezését, illetve a debreceni bázisú pilóta- és repülőgépmérnök-képzés beindítását említette.

Bejelentette azt is: a Wizz Air november 19-én Debrecenből is indít szurkolói járatot a magyar labdarúgó válogatott walesi mérkőzésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!