Büntetőeljárás indult egy kutyavásárlással adót csaló cég ellen

Kék hírek, 2021.09.02

Büntetőeljárás indult egy jászberényi cég ellen, amely csak papíron vásárolt nagy értékű kutyákat, a valóságban nem, adóhivatali ellenőrzése pedig több mint százmillió forint adókülönbözetet tárt fel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vállalkozás kutyaiskola indítását tervezte. A vizsgálaton bemutatott számlák szerint 2019-ben 221 németjuhász kutyát vásárolt több mint kétszázmillió forintért. A cég ügyvezetőjének közlése szerint a kutyák továbbértékesítéséről egy angol vevővel kötöttek szándéknyilatkozatot. A megállapodás szerint az állatok a jászberényi társaságnál megkapják az alapképzést, majd az angliai vevőnél a speciális képzést, így lesz belőlük kábítószer- vagy bombakereső, esetleg elfogó járőrkutya - szerepel a közleményben.

A cégnek azonban nem származott bevétele kutyakiképzésből, az ellenőrök a helyszíni szemlén, a telephelyen is mindössze 11 kutyát találtak. Az ügyvezető azt állította, az alacsonyabb tartási költségek miatt az állatokat Szlovákiába vitték, de ezt semmilyen dokumentum nem igazolta: a kutyáknak nem volt útlevele és a fuvart az állatok európai uniós tagállamok közötti mozgását nyomon követő TRACES-rendszerben sem rögzítették. Az ügyvezető a pontos szlovákiai szállítási helyszínt nem tudta megnevezni, és a kétszáz kutya gondozásával járó gyógyszer- és élelmezési költségekre sem utalt semmi bizonyíték.

Az ügyvezető később már azt állította, hogy a tervezett angliai értékesítés meghiúsult, ezért az állatok egy részét a társaság értékcsökkentnek minősítette és névleges összegért eladta. Az állítás bizonyítékaként 91 adásvételi szerződést küldött a NAV-nak, ezek szerint a nagy értékű kutyákat mindössze 1 euróért adták el szlovák magánszemélyeknek.

A vizsgálat során kiderült, hogy a társaság a számlákon szereplő 221 kutyát soha nem szerezte be, a számlákon szereplő események nem történtek meg. A NAV a cégtől egy ingatlant és hat gépjárművet foglalt le, az ügyben büntetőeljárás indult.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!