Cserbenhagyó gázoló: Sürgősen mosdóba kellett mennem

Kék hírek, 2022.09.06

A szentendrei rendőrök befejezték annak a 31 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint ittasan és eltiltás hatálya alatt vezetett, majd okozott balesetet. Az ittas férfi ráadásul ezt azzal is tetézte, hogy segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Cserbenhagyó gázolás Egy csobánkai balesethez riasztották a szendendrei rendőröket 2021. április 5-én délután, melynek során egy gépkocsi az előtte megálló motorkerékpár hátuljának ütközött, ami az előtte lévő járműnek csapódott. A motoron ketten utaztak, akik közül a sofőr súlyosan, míg utasa könnyebben sérült. A balesetet okozó férfiról később kiderült, hogy jogosítvány nélkül, eltíltás hatálya alatt vezette járművét. A 31 éves sofőr a tesztert nem tudta kifújni, így mintavételre előállították, ahol kiderült, hogy ivott, hiszen a véralkohol szintje 1,38 g/l volt.   

A sofőr kihallgatása során nem ismerte el, hogy hibázott, sőt azt mondta, hogy a motoros vágott elé, ezért történt a baleset, vezetés előtt pedig nem fogyasztott alkoholt. Arra a kérdésre, hogy miért hagyta el a helyszínt, a férfi azt válaszolta, hogy sürgősen a mosdóba kellett mennie.  

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfival szemben súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást befejezte és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!