Dunai hajóbaleset - M1: elindult Csepel felé a Hableányt szállító uszály

Kék hírek, 2019.06.11

Elindult a csepeli szabadkikötő felé az az uszály, amely a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót szállítja - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.

Dunai hajóbaleset - A hajóroncs elszállítása Az M1 tudósítója azt mondta, mivel a Clark Ádám úszódaru feladata véget ért, elhagyta pozícióját, a helyére pedig egy Botond nevű tolóhajó érkezett, amely rácsatlakozott az uszályra, így az elindulhatott Csepel felé.

A roncsot a csepeli kikötőnél hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják tovább.

Csepelen napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egy időben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják.

A Hableányt kedden kora reggel kezdték el kiemelni a Duna mélyéről. Közben többször megálltak, vizet szivattyúztak, valamint átvizsgálták a hajótestet, és eközben négy holttestet is megtaláltak.

Négy ember továbbra sem került elő. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden a helyszínen azt mondta: a belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni.
(MTI)

Galériánk

Dunai hajóbaleset - A hajóroncs elszállítása Dunai hajóbaleset - A hajóroncs elszállítása Dunai hajóbaleset - A hajóroncs elszállítása
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!