Egy budapesti pénzváltóból próbált meg lopni két férfi

Kék hírek, 2018.10.16

Börtönbüntetésre ítéltek két férfit, akik egy budapesti pénzváltó páncélszekrényéből próbáltak pénzt lopni az alatta lévő pince tetőszerkezetének megbontásával 2016 májusában - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor azt írta, az elkövetők egyike a betörésre megbízást kapott: egy XIII. kerületi lakóház földszintjén található pénzváltó padlóját kellett megbontania az alatta lévő pincén keresztül.

Az eljárás során ismeretlenül maradt megbízó a pincelejáróhoz kulcsot, a pincéről helyrajzot adott a férfinak, és azt mondta neki, hogy a pénzváltó páncélszekrénye a betörés idején nyitva lesz, valamint körülbelül 20-22 millió forint értékű forint és valuta lesz benne.

A közlemény szerint a férfi elmondta egy ismerősének, hogy mire készül, a másik férfi pedig a hallottak alapján úgy döntött, hogy segít neki, így 2016. május 8-án délután egy teherautóval leparkoltak a helyszín közelében, lementek a pincébe, és a szerszámokkal bontani kezdték a pince tetőszerkezetét, az üzlet padlóját.

Az egyikük bemászott a nyíláson, de a páncélszekrény a tervekkel ellentétben zárva volt, ezért a férfi visszament a pincébe. Amikor pedig megszólalt az üzlet riasztója, megijedtek, és a lakóház padlásán elrejtőztek. A helyszínre érkező rendőrök ott fogták el őket - tudatta a főügyész.

A két férfi ellen a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 2017 májusában vádiratot nyújtott be, a bírósági tárgyaláson a váddal egyezően mindketten beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság egyiküket nem jogerősen két év, társát jogerősen 1 év 3 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!