Egy testvérpárt gyanúsítanak a hegymegi gyilkossággal, mindkettejüket letartóztatták

Kék hírek, 2020.11.29

A Miskolci Járásbíróság vasárnap letartóztatta a hegymegi gyilkossággal gyanúsított testvérpárt.

Rendőrség A Miskolci Törvényszék tájékoztatás szerint a két férfi november 26-án együtt italozott, majd úgy döntöttek, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen egyedül élő idős sértettől pénzt szereznek. A házba az ablakon keresztül jutottak be, a 94 éves sértett az ágyában feküdt.

Az idős nő felismerte a gyanúsítottakat, segítségért kiáltott, mire támadói a földre rántották, többször megütötték, a nyakát szorították. Miután a sértett eszméletét vesztette, átkutatták a lakást, majd 100 ezer forint készpénzzel távoztak. A magára hagyott asszony bordatöréseket, zúzódásokat szenvedett, sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A rendőrség korábban egy 51 éves férfit gyanúsított a gyilkosság elkövetésével, később fogták el a testvérét.

A gyanúsítottakkal szemben halált okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás, bűnösségük megállapítása esetén akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - írta a törvényszék.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!