Előzetes letartóztatásba helyezték a feleségét meggyilkoló tárnoki férfit

Kék hírek, 2019.11.10

Mentális zavarokkal küzd az a tárnoki férfi, aki megalapozottan gyanúsítható felesége brutális megölésével, és saját magát adta fel pénteken a rendőrségen. A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a letartóztatását - közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap az MTI-vel.

A férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított skizoaffektív zavarban szenved és 10 éve rendszeres orvosi kezelés alatt áll. Többször került mániás állapotba, de eddig közvetlen veszélyeztető magatartást nem tanúsított.

November 7-én kezelőorvosánál járt, aki új gyógyszer bevezetését javasolta számára.

A gyanúsított tárnoki családi házukban pénteken kora reggel a feleségét brutális módon meggyilkolta.

A bűncselekmény rendkívül brutális jellegére és a gyanúsított pszichikai állapotára tekintettel kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés biztosítja a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölését, illetve azt, hogy a gyanúsított betegségénél fogva ne kövessen el újabb bűncselekményt - írták.

A bíróság meghallgatta a gyanúsítottat és az indítványban javasolt intézkedésnek megfelelően elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróság döntés-előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb december 10-ig.

A letartóztatás végrehajtására az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetet jelölték ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!