Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt nyomoznak egy nő és két fia ellen

Kék hírek, 2023.01.18

Emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények gyanúja miatt indult eljárás egy nő és két fia ellen, akik egy férfit megfélemlítéssel semmiztek ki a vagyonából és kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket vettek rá prostitúcióra - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.

Rendőrség A nyomozás adatai szerint az egyik fiú, a dunaújvárosi H. Róbert 2019 novemberében egyik ismerősét rávette arra, hogy sofőrként Dunaújvárosban és környékén szállítsa őt és családját. A munkáért eleinte csekély összeget fizetett, később ezt már térítésmentesen várta el. Emellett a testvérével többször kényszerítette fenyegetéssel és bántalmazással a sértettet hitelfelvételekre és a készpénz átadására. Továbbá 2020 februárjában eladatta áldozatának dunaújvárosi lakását, és a 7 millió forintos vételár egy részét átutaltatta anyja számlájára, a maradék összeget pedig készpénzben felvette. A gyanúsított megszerezte az anyagilag ellehetetlenített, eladósodott sértett 2020 januárja és augusztusa közötti, több mint kétmillió forint munkabérét is. H. Róbert összesen mintegy 15 millió forintos kárt okozott a sértettnek, akinek 2020 decemberében "sikerült elmenekülni bántalmazója befolyása alól".

A nyomozók azt is kiderítették, hogy a gyanúsított 2019-től több nőismerősének - azok hátrányos helyzetét kihasználva - szerelmet színlelt, és prostitúcióra bírta rá őket Dunaújvárosban, Rácalmáson és Sopronban, majd az általuk keresett összeget elvette tőlük.

H. Róbert anyja 2019-től bűnsegédként regisztrálta az érintett nőket internetes szexpartnerkereső oldalon, majd az így szerzett pénzt tőlük elvéve fiának továbbította.



A rendőrök összehangolt akció keretében kedd reggel ütöttek rajta "a bűnös trión", és hét helyszínen hajtottak végre "nyomozati cselekményeket".

H. Róbertet rácalmási lakóhelyén fogták el, a kutatás során talált készpénzt és ékszereket lefoglalták. A férfit előállították és őrizetbe vették több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka, zsarolás, üzletszerűen elkövetett csalás és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés gyanúja miatt.

Az elfogáskor a helyszínen tartózkodó 18 éves barátnőjét szintén őrizetbe vették, mivel őt a Ráckevei Járásbíróság csalás miatt körözi.

A gyanúsított testvérét, H. Attilát és anyjukat dunaújvárosi otthonukból állították elő, és ugyancsak őrizetbe vették őket. A testvért aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés, a nőt pedig bűnsegédként elkövetett csalás, valamint bűnsegédként, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, és kezdeményezik a letartóztatásukat - ismertette a rendőrség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!