Érmegyűjtőket megkárosító ügyvéd és társai ellen emeltek vádat

Kék hírek, 2022.10.26

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, mert egy nem létező érmegyűjtő befektetőre hivatkozva, egy ghánai céget felhasználva megkárosítottak 32 embert, összesen több mint 70 millió forinttal - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.

A vádlottak - három barát - 2018 szeptemberétől 2019 májusáig 32 sértettet tévesztettek és károsítottak meg, és még nyolcat kíséreltek meg becsapni.

Az egyik vádlott, egy Ghánában tartózkodó 36 éves magyar férfi - 35 éves barátja segítségével - jogosulatlanul megszerezte egy érmeárusítást folytató cég vevői adatbázisát, majd álnéven, kitalált történettel telefonon felhívta a vevőket - írták.

Azt állította, hogy egy külföldi befektető érmegyűjteményeket akar vásárolni, valódi értékükön felül, több tízmillió forintért. Azt hazudta, hogy ehhez reklámszerződést szükséges kötni egy ghánai céggel, és az érmekollekciók vételárának tíz százalékát előre ki kell fizetni.

A vádlottnak valóban volt egy ghánai cége, amellyel a sértettek szerződtek, a kért összegeket pedig a trió másik két tagjának - egyikük egy budapesti ügyvéd - kifizették.

A bűnszövetség több mint 70 millió forinthoz jutott ilyen csalárd módon, és még 16 millió forintot megkísérelt megszerezni - áll a közleményben.

A 35 éves férfi a ghánai cég magyarországi megbízójaként járt el, az ügyvédi irodába hívta a sértetteket; mindez az ügyletek jogszerűségének a látszatát erősítette.

A megtévesztettek kaptak egy valótlan tartalmú vételi szándéknyilatkozatot, majd a valótlan adásvételi szerződést is.

Egyes sértettek a kicsalt összegeket közvetlenül az ügyvéd letéti számlájára utalták, amelyet a jogász pár órával a szerződések megkötése után bankautomatából fel is vett.

A csalásokkal szerzett pénzt a vádlottak megosztották, ezzel kapcsolatban a 35 éves vádlott rendszeresen kiutazott Ghánába, illetve volt, hogy az ügyvéd is meglátogatta külföldi bűntársát, miközben a kifizetések "késedelme" miatt a sértetteket különböző indokokkal hitegették.

Az ügyvéd a későbbiekben mintegy 27 millió forint kárt megtérített - közölték.

A három férfit - a 36 éveset különös visszaesőként - bűnszövetségben és társtettesként elkövetett üzletszerű csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. A vádlottakra végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására tettek indítványt, és arra, hogy a bíróság az ügyvédet határozott időre tiltsa el foglalkozása gyakorlásától - írták.

A ghánai céggel rendelkező vádlott ismeretlen helyen tartózkodik, ellene távollétében emeltek vádat és nemzetközi elfogatóparanccsal is keresik - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!