Felmentette a zagyvarékasi idős nő meggyilkolásával vádolt férfit a bíróság

Kék hírek, 2021.11.30

Bizonyítottság hiányában felmentette a Szolnoki Törvényszék kedden azt a férfit, aki a vád szerint 2018. július 1-jén este több késszúrással megölt egy idős asszonyt zagyvarékasi otthonában. Az ítélet nem jogerős - közölte a bíróság az MTI-vel.

Rendőrség A közlemény szerint a bíróság felmentette a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés vádja alól a férfit és elrendelte a szabadlábra helyezését is.

A törvényszék azzal indokolta döntését, hogy csak közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésre, amelyek alapján kétséget kizáró módon nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el. Nem volt kizárható, hogy azt egy eddig nem azonosított, ismeretlen személy tette - olvasható a közleményben.

A vádlott sem a nyomozás során, sem a bíróság előtt nem tett vallomást, de észrevételeiben mindvégig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését - írták.

Az ítélethirdetés során a bíróság utalt arra, hogy az áldozat kezén nem azonosított férfiak DNS-ét mutatta ki a szakértői vizsgálat, valamint a bűncselekmény helyszínén olyan tenyér- és ujjnyomtöredéket rögzítettek, amely nem a vádlottól, nem a sértettől, hanem egy ismeretlen személytől származik.

Az ítélet nem jogerős. A vádlott és védője tudomásul vette a döntést, az ügyészség azonban megalapozatlanságra hivatkozva, a vádlott bűnösségének megállapítása érdekében fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!