Felmentették a vád alól a szemérem elleni erőszakkal vádolt férfit

Kék hírek, 2018.11.22

Bizonyítottság hiányában felmentette a Debreceni Ítélőtábla a vád alól azt a férfit, akivel szemben folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett testi sértés miatt emeltek vádat - közölte a táblabíróság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Fórizs Ildikó emlékeztetett: a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletében, februárban H. Zs. vádlottat hat év börtönbüntetésre ítélte, és ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá megszüntette két gyermekére vonatkozó felügyeleti jogát is. Az ítélet ellen akkor az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A tényállás szerint a férfi, miután megromlott a házasságuk, elvált a feleségétől, két gyermeküket az asszony nevelte tovább Debrecenben. A vádlott gyermekeivel való kapcsolattartását bírósági döntés szabályozta. Az apa 2013 áprilisa és júniusa között a kisebbik fiát többször is szexuális vágyai kielégítésére használta, és amikor a gyerek tiltakozott, több alkalommal ököllel megütötte. A fiú a történtekről sem a testvérének, sem az édesanyjának nem mert beszélni, csak később, anyja rábeszélésére számolt be az őt ért sérelmekről. Édesanyja ezt követően látleletet vetetett a gyermek sérüléseiről és feljelentést tett a rendőrségen.

A táblabíróságon született másodfokú ítélet ellen a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében az ügyész fellebbezett, így az ügy a Kúrián folytatódik - közölte Fórizs Ildikó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!