Forgalomkorlátozás lesz hétfőtől Esztergom térségében burkolatjavítás miatt

Kék hírek, 2020.08.16

Burkolatjavítást végeznek a következő napokban a 1111-es jelű dobogókői úton, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint hétfő reggeltől szerda délutánig dolgoznak a szakemberek a dobogókői úton, ezért váltakozó irányú forgalomirányításra kell készülni.

Azt javasolják, hogy az arra közlekedők, ha tehetik, válasszanak alternatív útvonalat.

Emlékeztettek: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt években szoros együttműködésben segítette a Tour de Hongrie szervezőinek munkáját. Évek óta úgy ütemezik be a javítási, felújítási munkákat, hogy a legnagyobb hazai kerékpáros körverseny ideje alatt is megfelelő minőségű szakaszokon mérkőzhessenek meg egymással a versenyzők.

Az idén augusztus 29-én kezdődő verseny előtt Esztergom térségében több szakaszon is nagy erőkkel dolgozik majd a Magyar Közút.

Az elmúlt hetekben több szakaszon végeztek burkolatjavítási munkákat. A 11-es főúton jelenleg 5 kisebb szakaszon, Pilismarót és Esztergom között van kijelölt munkaterület - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!