Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó ügyészség a rendőrt veszélyeztető embercsempészt

Kék hírek, 2021.09.09

Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó ügyészség a rendőrt veszélyeztető embercsempészt - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben az MTI-vel csütörtökön.

Az eljárás adatai szerint kedden éjszaka az M3 autópályán Budapest irányába közlekedett egy angol honosságú, jobb kormányos tehergépkocsi. A jármű utasterében két román állampolgár, rakterében 14, illegálisan Magyarországon tartózkodó külföldi volt.

A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt intézkedni akartak a járművet vezető férfival szemben, ezért egy pihenőhely szervizútjára terelték. A megalapozott gyanú szerint ekkor a teherautó vezetője tudatában annak, hogy a rendőrautó nem sokkal mögötte áll, tolatni kezdett és erőteljes gyorsítással nekiütközött, majd a gépkocsiból kiszállva menekülni próbált.

Az elkövető erőszakkal akadályozta a vele szemben jogszerűen eljáró rendőrök intézkedését és egy rendőr életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki, ezért a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást és gyanúsítottként kihallgatta a 39 éves férfit, aki azonban nem ismerte el a bűncselekményt, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!