Győri és zalai áfacsaló bűnszervezeteket számolt fel a NAV

Kék hírek, 2020.10.20

Egy héten belül két, egymástól független dunántúli áfacsaló bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, közel egymilliárd forintos csalásra fényt derítve - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.

Haszon Dávid közölte: a két, szinte azonos adókijátszási szisztémát alkalmazó, ám egymástól függetlenül működő bűnbanda más-más termékkörrel "ügyeskedett", a győri csoport szójával, a zalai pedig számítástechnikai alkatrészekkel követett el csalássorozatot.

A zalai cégláncolat irányítói osztrák, szlovák és cseh cégek közbeiktatásával, fiktív számlák kibocsátásával igényelték vissza az áfát, összesen 663 millió forint kárt okozva. A NAV nyomozói országszerte 23 helyszínen csaptak le egyszerre a bűnözői csoport tagjaira.

A győri cégháló Szlovéniából behozott szójára alapozta az összesen 250 millió forint kárt okozó csalássorozatot. A résztvevői ellen 26 - túlnyomó többségében Győr-Moson-Sopron megyei - helyszínen indítottak egyszerre akciót a nyomozók.

A két szervezet eljárása nagyon hasonló volt: a termékeket az Európai Unió különböző tagállamaiból nettó áron szerezték be, majd számlagyárnak használt társaságokon átfuttatva értékesítették belföldön. Fizetendő adójukat a valós tevékenységet nem folytató cégek által kiállított fiktív számlákkal csökkentették.

Az egy héten belül zajló két akcióban több mint száz nyomozó, járőr és informatikus vett részt. A kutatásokon a bizonyítékok begyűjtése mellett nagy értékű autókat, készpénzt foglaltak le, továbbá ingatlanokat és bankszámlákat zároltak.

A NAV mindkét ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, amiért akár tízéves szabadságvesztés is kiszabható. A zalai céghálót működtető két gyanúsított egyike letartóztatásba került, a másik házi őrizetben van, míg a győri láncolat két irányítója ugyancsak letartóztatásban várja az eljárás folytatását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!