Halálhírét keltették egy gyanúsítottnak, de elfogták Bulgáriában

Kék hírek, 2018.12.03

Költségvetési csalás miatt köröztek egy férfit, és bár egy rokona korábban bejelentette a halálát, Bulgáriában elfogták - közölték egy hétfői bírósági sajtótájékoztatón Kecskeméten.

Egy 43 éves férfi - a gyanú szerint - fiktív számlákkal 101 millió forintos költségvetési csalást követett el, mivel nem attól vett gabonát, akitől a számlát befogadta - ismertette Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.

A vádlott tavaly ősszel még megjelent a tárgyalásán, ahol tagadta a bűncselekményt, majd eltűnt, ezért körözést és elfogatóparancsot adtak ki ellene. Valamivel később a sógora azt jelentette be, hogy a férfi és családja autóbalesetben meghalt.

Időközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal újabb büntetőeljárást kezdeményezett a vádlott ellen, a nyomozás pedig kiderítette, hogy a férfi nem hunyt el. Később Bulgáriában el is fogták, majd átadták Magyarországnak. Itthon a férfit letartóztatták, és közokirat-hamisítás ügyében is eljárást indítottak ellene - mondta el a szóvivő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!