Halottak napja - Több százezer látogatóra számítanak a budapesti temetőkben

Kék hírek, 2018.11.01

Már a hosszú hétvége első napján, mindenszentek ünnepén több százezer látogatóra számít a temetőkben a Budapesti Temetkezési Intézet.

Az MTI kérdésére csütörtökön közölték, hogy az Új Köztemetőben csaknem 120 ezren, a Farkasréti temetőben megközelítőleg 70 ezren jártak délután fél ötig. Az adatok alapján arra számítanak, hogy a fővárosi sírkerteket idén is körülbelül annyian keresik fel, mint az elmúlt években.

A délutáni összesítés szerint kétszer kellett mentőt hívni a temetőkbe rosszullét miatt, néhány esetben pedig rongálások és kisebb lopások miatt kellett intézkedni. A közlekedésben csak átmeneti fennakadások alakultak ki a temetők környékén.

A Budapesti Temetkezési Intézet a megtöbbszöröződött forgalom miatt együttműködik a rendőrséggel, a közterület-felügyelettel és a polgárőrséggel - írták.

A budapesti temetők pénteken és hétvégén 7 órától 20 óráig tartanak nyitva. Ezt követően visszaáll a rendes nyitva tartás, így a főváros sírkertjei hétfőtől 7.30-tól 17 óráig látogathatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!