Háromtonnás ecuadori kokainszállítmányt foglaltak le Lengyelországban

Kék hírek, 2020.06.09

Háromtonnás, közel 233 milliárd forintnak megfelelő feketepiaci értékű, Ecuadorból Németországon keresztül érkező kokainszállítmányt foglaltak le Lengyelországban - közölte keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő.

A lengyel központi nyomozó hivatal (CBS) és a határőrség által végrehajtott akció során lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke 3 milliárd zloty (232,8 milliárd forint) - mondta el Morawiecki. Közlése szerint a kokain korábban Hamburg kikötőjébe érkezett, ott azonban a helyi hatóságok nem fedezték fel.

A drogot feltehetőleg nemcsak Lengyelországban terjesztették volna, hanem a skandináv feketepiacra is szánták, és egy része visszakerülhetett volna Németországba - tette hozzá a kormányfő.

A sajtóértekezleten szintén felszólaló lengyel belügyminiszter, Mariusz Kaminski az akciót az eddig legnagyobb drogellenes sikernek minősítette a lengyel rendőrség történetében.

Kaminski felidézte: tavaly decemberben a lengyel hatóságok a tengeri úton Kolumbiából érkező, közel kéttonnás kokainszállítmányt tartóztattak fel, idén márciusban pedig több mint negyed tonna tiszta heroint foglaltak le.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!