Horvátországban vádat emeltek négy volt miniszter ellen befolyással való visszaélés miatt

Kék hírek, 2022.10.26

Befolyással való visszaélés miatt vádat emelt négy miniszter ellen a szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) Horvátországban szerdán - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT), hozzátéve, hogy négy további személy is szerepel a vádlottak között.

A vádak szerint Darko Horvat volt építésügyi, területtervezési és állami vagyonkezelési miniszter 2018-ban, amikor az előző kormányban gazdasági miniszteri posztot töltött be, helyettesét, Ana Mandacot arra utasította, hogy egy 2,6 millió kunás (141 millió forint) vissza nem térítendő támogatási keret elosztásánál részesítsen előnyben bizonyos embereket. A kis- és közepes vállalkozások számára a nemzeti kisebbségek által lakott területeken meghirdetett programban olyanok kaptak támogatást, akikkel a tárcavezetőt valamilyen érdek kötötte össze, vagy akiknek a támogatására Tomislav Tolusic volt mezőgazdasági miniszter, illetve Boris Milosevic, a szerb kisebbséghez tartozó volt miniszterelnök-helyettes javaslatot tett.

Josip Aladrovic volt munkaügyi és nyugdíjrendszerért felelős minisztert pedig azzal vádolják, hogy 2018 és 2019 között - amikor a horvát nyugdíjpénztár (HZMO) igazgatója volt - két személyt előnyhöz juttatott az elhelyezkedésnél.

Darko Horvatot még februárban saját kérésére felmentette tisztségéből Andrej Plenkovic kormányfő, miután a bíróság egy hónapi vizsgálati fogságot rendelt el számára. Milosevic és Aladrovic még egy ideig hivatalban maradt, Tolusic pedig már nem volt miniszter a 2020-ban megalakult új kormányban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!