Ismerős ölhette meg a szikszói idős házaspárt 2011-ben

Kék hírek, 2018.11.23

Egy munkanélküli férfit gyanúsítanak azzal, hogy hét évvel ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón megölt egy idős házaspár. Az 57 éves helybéli férfit, az áldozatok ismerősét csütörtökön tartóztatta le a bíróság, az esetről pénteken tartottak sajtótájékoztatót Miskolcon, a megyei rendőr-főkapitányságon.

Mecser Tamás a főkapitány bűnügyi helyettese elmondta: 2011. április 16-án este egy magát rendőrnek kiadó férfi felhívta a házaspárt, közölve velük, hogy idegenek bemásztak a kertjükbe, ám rendőrkollégái 10-15 percen belül a helyszínen lesznek, ezért kérte, hogy hagyják nyitva a kaput.

A 83 éves férfi és 79 éves felesége gyanút fogott, ezért felhívta a 112-es segélyhívót. Az ügyeletes tiszt arra kérte őket, hogy zárkózzanak be, ne engedjenek be idegeneket, rendőröket küld a helyszínre. Miután a házaspár észlelte, hogy valóban egy ismeretlen csenget be hozzájuk, megint hívták az ügyeletet, de a rendőrök megérkezésekor az idegennek már nyoma sem volt.

Huszonnégy órával később azonban mégis sikerült valakinek olyannyira bizalmat ébresztenie az idős emberekben, hogy a késő esti órákban beengedték a portára. Már aludtak vagy aludni készültek, mert hálóruhára vettek fel kabátot, úgy nyitottak ajtót.

A két idős ember megkötözött holttestét az épület más-más helyiségében három nappal később fedezte fel az egyik szomszéd. A halálukat többszörös koponyatörés okozta.

Az ismeretlen tettes elleni eljárásban kiderült, hogy az elkövető hivatalos személynek kiadva magát jutott be a házba. A több évig tartó nyomozás azonban nem vezetett eredményre, ezért az eljárást 2015-ben felfüggesztették.

Mecser Tamás a sajtótájékoztatón szólt arról, hogy 2016-ban fordultak a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályához, hogy új szempontok alapján kezdjék újra a nyomozást.

Petőfi Attila, a főosztály vezetője elmondta, hogy a nyomozás tavaly márciusban indult újra. A közös nyomozócsoport olyan valaki - rokon, barát, ismerős - után kezdett kutatni, aki iránt bizalommal lehettek az idős emberek.

Csaknem száz embert hallgattak ki, vizsgálták alibijüket, és a kört így szűkítve jutottak el az 57 éves érettségizett férfihez, akinek műszerész és biztonsági őr szakképzettsége is van, de a bűncselekmény idején munkanélküli volt és anyagi gondokkal küzdött.

A gyanúsított anyósa és a későbbi áldozatok bejáratosak voltak egymáshoz. Olyan is előfordult, hogy a férfi is elkísérte anyósát a vendégségbe, de azt mondta, hogy ilyenkor csak a ház előteréig jutott.

A férfi a bűncselekmény idejére nem tudott alibit igazolni. Azt mondta ugyan, hogy otthon volt. Ez azonban megcáfolható például azzal, hogy ebben az időben az otthon lévő lányával sms-ezett, vagyis ez az állítása nem életszerű.

A genetikai szakértői vélemény is egyértelműen azt bizonyítja, hogy azokon a köteleken, amelyekkel az idős párt megkötözték, az elfogott férfi DNS-ét mutatták ki - tette hozzá a főosztályvezető.

A Miskolci Járásbíróság csütörtökön tartóztatta le a férfit, aki tagadja a bűncselekmény elkövetését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!