Kényszergyógykezelik a férfit, aki két embert meggyilkolt Süttőn

Kék hírek, 2021.03.23

A Tatabányai Járásbíróság megszüntette annak a férfinak a letartóztatását, és elrendelte kényszergyógykezelését, aki 2020 májusában megölte lánytestvérét és sógorát, majd a holttesteket meggyújtotta - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a Süttőn felgyújtott családi házban a gyanúsított maga is megégett, állapota miatt csak június végén tudták kihallgatni.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 36 késszúrással megölte sógorát, majd 19 késszúrással meggyilkolta nővérét. Ezt követően benzint locsolt szét és azt meggyújtotta - írta a főügyészség.

A szakértői vélemény szerint a gyanúsított jelenleg és a cselekmény elkövetése idején is kóros elmeállapotban szenvedett, emiatt teljesen képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve ennek megfelelően cselekedjen, ezért vele szemben büntethetőséget kizáró ok áll fenn.

A Tatabányai Járásbíróság - letartóztatásának megszüntetése mellett - hat hónapra elrendelte a férfi előzetes kényszergyógykezelését, mivel fennáll a veszélye annak, hogy kóros elmeállapota miatt újabb, hasonlóan erőszakos bűncselekményt követ el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!