Késelés történt egy győri iskolában

Kék hírek, 2019.12.05

Késelés történt egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A rendőrség az ügyben emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek.

Győri iskolai késelés Tóth Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt.

A sérültet a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, a pedagógus nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell - mondta.

Később a megyei főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

Az ITM az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a szakképzési intézmények fenntartójaként megdöbbenéssel fogadta a késelés hírét.

Palkovics László tárcavezető telefonon kért tájékoztatást az áldozatot ellátó kórház főigazgató-főorvosától a pedagógus állapotáról.

A minisztérium minden szükséges segítséget és támogatást kész megadni a tanárnőnek és családjának, valamint az érintett szakképzési intézménynek. A diákokat pszichológus segíti a történtek feldolgozásában - emelték ki.

A tárca bízik abban, hogy az alapos rendőrségi vizsgálat mielőbb fényt derít a súlyos eset körülményeire, okaira - olvasható a közleményben.
(MTI)

Galériánk

Győri iskolai késelés Győri iskolai késelés Győri iskolai késelés
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!