Két autót és egy biciklit is ellopott, az egyik járművet totálkárosra törte

Kék hírek, 2023.05.25

Lopás és kábítószer fogyasztás miatt indított eljárást egy helybéli fiatal ellen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság, aki két személyautót, valamint egy kerékpárt is meglovasított.

Rendőrség A rendőrségre még 2022. december 27-én hajnalban érkezett a bejelentés, mely szerint az egyik hódmezővásárhelyi ház udvaráról ismeretlenek egy BMW-t elloptak. A biztonsági kamera rögzítette az esetet, amelyen az látszik, hogy egy férfi bemászik a ház udvarára, kinyitja a bejárati ajtót, magához veszi a slusszkulcsot, majd az autóval kitolat a korábban kinyitott garázskapun. A helyszínre kiérkező körzeti megbízott azonnal felismerte az elkövetőt, mielőtt azonban megtalálták volna a fiatal férfit, újabb autólopásról érkezett bejelentés a rendőrségre. A második autólopás helyszínén egy kerékpárt is találtak, amelyről szintén kiderült, hogy lopott. Az elkövető a BMW-t totálkárosra törte, a másik autót pedig egy mezőn hagyta.

A hódmezővásárhelyi férfit egy nap alatt elfogták a rendőrök, akiről kiderült, hogy kábítószert is fogyasztott. A fiatal férfinek így nem csak három rendbeli lopás, hanem kábítószer fogyasztása miatt is felelnie kell. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lezárta az eljárást és az ügyet vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!